Hogyan változtatják
meg az emberek
az éghajlatot?

Alap

1. Ember okozta klímaváltozás?

Honnan származik a kibocsátás?

Az általunk kibocsátott üvegházgázok közül a CO₂ –nak van a legnagyobb szerepe az ember okozta üvegházhatás növekedésben. Nemcsak az a probléma, hogy óriási mennyiségû CO₂–t bocsátunk ki, hanem az is, hogy nagyon hosszú a tartózkodási ideje a légkörben. Az Ipari Forradalom óta hatalmas mennyiségû CO₂–t juttatott az emberiség a légkörbe a fosszilis tüzelõanyagok, a kõolaj, a földgáz, a szén és a gázolaj felhasználásával.

A fosszilis tüzelõanyagok a legfontosabbak

Az antropogén CO₂ kibocsátásban a legnagyobb szerepe a fosszilis tüzelõanyagoknak van – a szénnek, a kõolajnak és a földgáznak. A fosszilis tüzelõanyagok több millió éves növényi és állati maradványokból származnak, amelyek a tengerek és a föld mélyén halmozódtak fel. Amikor elégetjük ezeket az anyagokat, nemcsak energiát nyerünk, hanem melléktermékként CO₂ szabadul fel.

Ugyan az összes CO₂ kibocsátásnak legnagyobb hányadát a természetes forrásoknak tulajdoníthatjuk, mint pl. a korhadó növényzet, mégis az antropogén tevékenységbõl származó kibocsátás az, ami a jéghegy csúcsán van, ez borítja fel az egyensúlyt s vezet globális melegedéshez. A természet saját kibocsátása része a légkör, az óceán és a talaj közti szénkörforgásnak. Például mind a korhadó növényzet, mind a lélegzõ állatok és az ember is kibocsátók, míg az élõ növények ugyanakkora mennyiségû CO₂-t nyelnek el és használnak fel a fotoszintézis során.

Amikor elégetjük a fosszilis tüzelõanyagokat, olyan komponens kerül a szénciklusba, ami korábban nem volt annak része, hiszen a föld vagy a tengerek mélyérõl származik az a szénmennyiség, amit ha az ember nem hozna fel, akkor ott maradna elraktározódva az elkövetkezõ idõkben is. Tehát a szén, a kõolaj és a földgáz elégetésével több szén kerül a körforgásba. Ez olyan CO₂ többletet eredményez, ami hosszú idõre a légkörben marad.

Az erdõirtások szerepe 

A fa és biomassza (elpusztult élõlények) égetése során szintén jelentõs mennyiségû CO₂ keletkezik. Azonban, ha a régi növényzet helyett újat telepítünk, akkor ezek majdnem ugyanakkora mennyiségû CO₂–t fognak elnyelni, mint amekkora az égetés során keletkezett. Tehát a ciklus újra egyensúlyba kerülhet.

Másrészrõl azonban a folyamatos erdõirtás kiegyensúlyozatlanságot okoz és több módon is növelheti az üvegházhatást. Az erdõirtások alatt az erdõk teljes elpusztítását értjük – szálfáknak, tüzelõanyagnak használják õket, vagy a területet hasznosítják szántóföldként vagy legelõként – anélkül, hogy a helyükre újakat telepítenének. Tekintet nélkül arra, hogy a fákat kivágják, elégetik vagy hagyják a természetes úton elkorhadni, mindenképpen CO₂-t bocsátanak ki. Ha nem ültetnek a régiek helyett új fákat, akkor nem lesz, ami elnyelje az elpusztult növények általi többlet kibocsátást, így a légköri CO₂ mennyisége növekedni fog.

A metán is bûnös

Ugyan a CO₂ a legfontosabb üvegházgáz – legfõképpen, mert ebbõl van a legtöbb – nem ez az egyetlen üvegházgáz, ami miatt aggódnunk kell. A metán (CH₄) is igen fontos üvegházgáz, habár sokkal rövidebb a tartózkodási ideje, mint a CO₂-nak. A CO₂-hoz hasonlóan a metán is származhat természetes és mesterséges forrásokból is. Természetes forrásai az elbomló fa és a mocsaras területek, az antropogén kibocsátás forrásai a mezõgazdaság, az állattenyésztés és a hulladék-lerakó telepek. Vannak még más üvegházgázok is, amelyek szerepet játszanak az ember klímamódosító hatásában. Ezek közé tartozik a dinitrogén-oxid (N₂O) és számos szintetikus, fluor tartalmú ipari termék (ezeket úgy ismerjük, mint: HFC-k , PFC-k és a SF₆).

A gazdag országok a legnagyobb kibocsátók

A legnagyobb üvegházgáz kibocsátók az iparilag fejlett, gazdag államok, mint például az EU tagállamai és az Amerikai Egyesült Államok. Ezekben az országokban az egy fõre jutó kibocsátás sokkal nagyobb, mint a szegényebb országokban (4. ábra). Azonban, amikor a legszegényebb országok fejlõdni kezdenek és növekszik az életszínvonaluk, valószínûsíthetõ, hogy a kibocsátásuk is jelentõsen meg fog növekedni. Jelenleg az összkibocsátásban az Amerikai Egyesült Államok után Kína a második helyen áll. India emissziója 1990 óta több mint 50%-kal nõtt, s most hatodik a rangsorban. Mindemellett a fejlõdõ országok távol állnak még attól, hogy utolérjék a gazdag országokat az egy fõre esõ kibocsátásban.

Szerzõ: Camilla Schreiner - CICERO (Center for International Climate and Environmental Research - Oslo) – Norvégia Tudományos lektor: Andreas Tjernshaugen - CICERO (Center for International Climate and Environmental Research - Oslo) - Norvégia – 2004-01-20 és Knut Alfsen - Statistics Norway - Norvégia - 2003-09-12 Pedagógiai lektor: Nina Arnesen - Marienlyst school in Oslo - Norvégia - 2004-03-10 Utolsó módosítás: 2004-03-27