|
IdőjárásAlap |
|
Az időjárás pillanatnyi állapota a légkörnek, vagy a légköri állapotok időben egymás után való következésének sorozata. Jól tudjuk, hogy adott terület fölött a légkör viselkedését számos fizikai állapothatározóval le tudjuk írni úgy, mint: hőmérséklet, légnyomás, víztartalom, mozgás stb.
|
|
|
|
Mivel az időjárás a légköri állapotok sorozata, adódik, hogy a ’valódi’ éghajlatot úgy definiáljuk, hogy a figyelembe vett időintervallum a végtelenhez közelít, azaz a valamennyi, valaha is előfordult légköri állapotok összessége adja az éghajlatot. Azonban a következő kérdés vetődik fel: hogy tudjuk ezt elérni, és mit tudunk kezdeni egy ilyen absztrakt elképzeléssel? A számítás gyakorlati nehézsége a végtelen idősor statisztikai tulajdonságainak meghatározásában van, ami lehetetlenség, míg az elméleti nehézség az, hogy nem tudjuk ilyen formán figyelembe venni ennek az éghajlatnak a változását. |
|
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) által javasolt, és nemzetközileg elfogadott megállapodás értelmében a 30 éves időszakot tekintjük az éghajlati alapskálának. A statisztikai jellemzőket is az egymást követő 30 éves időtartamra számítjuk 1901-1930, 1931-1960, és a gyakran használt 1961-1990, amit éghajlati alapnormának hívnak. |
|
Manapság a gyorsan változó környezet miatt a jellemszámokat 10 évente számítják ki. A másik oka a periódusok rögzítésének, hogy a világméretű éghajlati eseményeket csak egységes alapot használva lehet összehasonlítani. Különböző speciális célok esetében más éghajlati időskálát lehet (néha kell) használni. |
|
Például az alkalmas időskála teljesen más abban az esetben, ha például egy új növény termesztésének megkezdéséhez végzünk vizsgálatokat, vagy ha a glaciális időszakokat kutatják. Általánosságban elmondható, hogy a megfelelően választott időskála hossza, vagyis amelyből a számunkra leghasznosabb éghajlati jellemszámokat akarjuk előállítani, mindig attól a céltól függ, amire fel kívánjuk használni.
|
Hogy mérjük a meteorológiai elemeket? A meteorológia elemek nem csak időben, hanem térben is változnak. Ennek következtében egy különálló mérőállomás egymaga általában nem tud megfelelően reprezentálni még néhány 100 km2 terültet sem. Ezért a meteorológiai állomásokat hálózatba szervezik. A meteorológiai állomások sűrűségét főleg az alábbi dolgok határozzák meg:
Azért, hogy a különböző állomásokon történt megfigyelések összehasonlíthatóak legyenek, a műszereket hasonlóan kell elhelyezni. A fák, az épületek, meredek lejtők, sziklafalak vagy völgyek közvetlen hatását el kell kerülni. Az éghajlati állomást oda kell telepíteni, ahol a változatlan körülmények hosszú időn keresztül, és a folyamatos üzemeltetés legalább 10 éven keresztül biztosíthatók.
|
|
|
A felszíni mérőhálózat szolgáltatja az ún. in situ (azaz az eredeti helyen) mért adatokat. A Föld felszínének 71 % - a óceánnal fedett, a kontinensek nagy részén esőerdőt, jeget, sivatagokat, magashegységeket találunk, ahol rendszeres felszíni megfigyelés nehézségekbe ütközik. Továbbá ezen területek más típusú mérési módszereket kívánnak, az úgynevezett távérzékelési módszereket. Ilyen típusúak például a műholddal, radarral végzett mérések. Manapság, a felszíni mérések technikáját rohamos fejlődésen megy át. Az észlelők száma csökken s ezzel egyidejűleg az automata időjárási állomások (AWS) száma növekszik. Következésképpen sokkal több adatunk van különböző célokra (a leggyakoribb rendszeres hagyományos mérések óránként szolgáltatnak adatokat, az AWS esetében a mérés általában 10-15 percenként történik). A mérési technikák megváltoztak, és számos esetben nem tudjuk már ugyan azt a meteorológiai paramétert mérni, mint korábban (pl.: napfénytartam).
|
|
Erről az oldalról:szerkesztő: Szalai Sándor - Országos Meteorológiai Szolgálat |